DR. ORBÁN BALÁZS, a miniszterelnök politikai igazgatója: Én nem vádaskodtam, sőt úgy érzem, hogy ön vádaskodik. Én nem visszautasítani szeretném, hanem válaszolni szeretnék ezekre a vádakra.
Először is azt javaslom, képviselő úr, hogy a közel-keleti helyzettel kapcsolatban érdemes óvatosan fogalmazni. Itt egy több ezer éves konfliktusról van szó. Mit tehetünk mi Magyarországon? Itt Magyarországon olyan politikát tudunk folytatni, ami a magyar emberek érdekeit helyezi előtérbe. A magyar emberek érdeke pedig az, hogy a Közel-Keleten béke legyen, és stabilitás legyen. Jelen pillanatban pedig Izrael Állam nélkül ‑ bármennyire is tetszik ez önnek, az ön párttársainak, vagy nem ‑ nem lehet a Közel-Keleten békés helyzetet eredményezni. Emlékszik, mi történik, amikor a Közel-Keleten destabilizáció következik be? Akkor több százezer illegális, köztük radikális muszlim bevándorló érkezik a déli határon. Tehát nekünk elemi érdekünk Izrael stabilitása.
Ennek megfelelően az izraeli miniszterelnököt, ha ő állami látogatásra érkezik Magyarországra, az állami vezetőknek kijáró tisztelettel fogadjuk Magyarországon. Ez minden más állami vezető esetében is így van. Azt javaslom, hogy önök is ennek szellemében tevékenykedjenek a parlamentben. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés