HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Új elnöke van a Magyar Nemzeti Banknak ‑ hát, már ideje volt! ‑, így végre önöknek is feltűnhetett a korábbi jegybankvezetés gigantikus lopása. És úgy tűnik, most már az is érdekli a kormányt, mi a Nemzeti Bank véleménye a gazdasági folyamatokról. Azt jelezték a kormánynak, hogy a korábban tervezett infláció magasabb lesz a tervezettnél, így miután önök is megvilágosultak, 2025-re már 4,5 százalékos inflációval számolnak. Ebből az következik, hogy a kormánynak 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelést kell fizetnie. Ez alig több mint havi 3 ezer forint pluszt jelent egy átlagnyugdíj esetén. Ezt novemberben tervezik kifizetni.
De valóban elég lesz ez a kiegészítő emelés, amikor iszonyú, a nyugdíjasok számára megfizethetetlen áremelkedéseket tapasztalhatunk? Még a valaha jobb hírű KSH adatai szerint is a liszt 44, az étolaj 27, a tojás 24, a zöldség-gyümölcs ára 13 százalékkal nőtt. Dermesztő számok. Különösen a nyugdíjasoknak, akiknek a fele, 1 millió 200 ezer magyar ember kevesebb mint 200 ezer forint ellátást kap. Eközben 250 ezer forint kellene a szűkös megélhetéshez.
Még az erősen manipulált KSH-adatok is brutális időskori szegénységet jeleznek: 13 százalékról 24 százalékra nőtt a szegénységben élő nyugdíjasok aránya.
Államtitkár úr, mire várnak? Miért hitelezzenek a nyugdíjasok novemberig a kormánynak? Adják oda most, ami jár nekik!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés