DR. SZEBERÉNYI GYULA TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/11621. számú törvényjavaslat alapvetően három törvény módosítását kezdeményezi. A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatásúgáz-kibocsátásának csökkentéséről szóló törvény az egyik. A módosítás célja, hogy átvezeti a megújuló üzemanyag és a nem biológiai eredetű megújuló üzemanyag fogalmi változásait, előírja a bioüzemanyagok mellett a nem biológiai eredetű megújuló üzemanyagokra vonatkozó részarányt, illetve bevezeti a közlekedésben felhasznált megújuló villamos energiára vonatkozó kreditrendszert, mely az úgynevezett zöldtöltés igazolásrendszeréhez való hozzáférés kiterjesztése az üzemanyag-forgalmazókra.

(18.00)

Az úgynevezett RED III. európai uniós megújulóenergia-irányelv a korábbinál magasabb megújulóenergia-részarányt határoz meg a közlekedési szektorban. A 14 százalékról 25 százalékra emelt részarány teljesítéséhez az alábbi intézkedések kerültek megfogalmazásra: a földgázhálózatba betáplált biometánnak a megújulóüzemanyag-részarányba történő beszámíthatóságának bevezetése; a széntartalom újrahasznosításával nyert üzemanyagok beszámítása lehetőségének megteremtése; az új részarányokra tekintettel a bírságolási rendszer átalakítása.

(Z. Kárpát Dánielt a jegyzői székben
Dócs Dávid váltja fel.)

A másik törvény a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvény. A behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló törvény alapvetően egy 2022. december 14-ei, a 2022/2557 európai parlamenti és tanácsi irányelvet ültet át a magyar jogba.

A harmadik az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló törvény. Az importáru karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus bevezetése európai uniós tagságunkból származó jogszabályi kötelezettségünk. Az egész EU-ra kiterjedő árkiegyenlítő mechanizmus a harmadik országokban gyártott áruk behozatalára vonatkozóan az áruk gyártásához kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás alapján határoz meg fizetési kötelezettséget. Jelenleg a szabályozás mindössze hat árutípusra vonatkozik: cement, alumínium műtrágyák, villamos energia, vas és acél, valamint hidrogén.

2023. október 1-jétől egy átmeneti időszakban vagyunk, a rendszer éles bevezetése majd csak 2026. január 1-jétől várható. Ebben az átmeneti időszakban az importőröknek negyedéves jelentéstételi kötelezettségük van, azonban az éles időszak kezdetétől az importot megelőzően engedéllyel kell rendelkezniük a letelepedés helye szerinti tagállam illetékes hatóságától. Az engedélyezési eljárás időigényes folyamat. Az EU 2025/486 bizottsági végrehajtási rendeletében szabályozottak szerint egy viszonylag bonyolult eljárás keretében az illetékes tagállami hatóságoknak 180 napon belül kell dönteniük az engedély iránti kérelmekkel kapcsolatban. A CBAM-engedély regisztrációjára, kiadására, módosítására, visszavonására a törvény hatáskört állapít meg a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságnak mint magyarországi illetékes hatóságnak. A hatóság által kiadott engedélyeket legalább ötévente felül kell majd vizsgálni. A CBAM-köteles importőrök részére díjfizetési kötelezettség keletkezik.

Úgy vélem, hogy a fentebb említett intézkedések egyértelműen elősegítik az energetikai versenyképesség növelését, éppen ezért fontosnak tartom és kérem is önöket, hogy a Fidesz-frakcióhoz hasonlóan támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu