DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban, Erdélyország és a Partium csattanós választ adott Orbán Viktor és Simion veszélyes tervére kiemelkedően magas részvételi aránnyal, aztán megüzenték, hogy stop Simion, stop Orbán. A Jobbik megkönnyebbülve vette tudomásul a romániai választások eredményét, hogy mégsem az önök új szövetségese, Simion lett a román államelnök.

Mindez azonban nem teszi meg nem történtté miniszterelnök úr tihanyi beszédét, hiszen Simion erre hivatkozva, mint Orbán szövetségese és barátja, szórólapozott a választási kampányban. A Jobbik nevében évek óta figyelmeztettünk arra, hogy veszélyes és nemzetellenes az a politika, amely feláldozza a határon túli magyar nemzetrészeket az önök fideszes pártpolitikai érdekének az oltárán. Itt bizony ez a fajta fideszes politika a mi véleményünk szerint súlyosan veszélyezteti a határon túli magyar közösségeket, pedig a határon túli magyar közösségeket konszenzusos anyaországi támogatás illetné meg a mi véleményünk szerint, és többek között ezeket a célokat is fenyegette ez a fajta fellépése Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, és ez egy tendencia, tisztelt képviselőtársaim.

Azt kérdezem miniszter úrtól, hogy mikor fejezik be végre ezt a nemzetellenes politikát, hiszen korábban Ficóval történt ugyanez a fideszes politika. Egy magyarellenes politikussal kötnek önök európai és bilaterális szövetséget, miközben feláldozzák tehát a határon túli magyar nemzeti közösségeket ezen külpolitika és pártpolitika oltárán. Meddig még, tisztelt miniszter úr? (Taps a Jobbik és a DK soraiból.)

Forrás: parlament.hu