SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, én 2010-ben még nem voltam képviselő, ellenben önök 2010 óta, 15 éve kormányoznak.

Én a múltkor is elmondtam, hogy olyan családtámogatási és családpolitikát kell folytatni, ami valóban és érdemben tud segíteni a rászoruló családoknak. Most is föltettem önnek a kérdést, most sem kaptam választ arra, hogy miért nem emelik a családi pótlék, a gyes, a gyet, az anyasági támogatás összegét, amely az önök kormányzása alatt egyetlen forinttal, egyetlen fillérrel sem emelkedett.

Most is beszélt ön Ukrajnáról, arról, hogy mi volt 2010 előtt, minden másról, de ezeket a szavakat, ezeket a pénzbeli támogatásokat, mint családi pótlék, gyes, gyet, anyasági támogatás, most sem említette, azaz nem beszélt róla. Ezért arra kérem önöket, itt a költségvetés időszakában lesznek módosító javaslataink erre vonatkozóan, hogy szíveskedjenek azokat megfontolni, mert higgyék el, pártállástól függetlenül a magyar társadalom döntő többsége igenis igényli és szüksége van ezekre a pénzbeli támogatásokra. Köszönöm. (Vajda Zoltán tapsol.)

Forrás: parlament.hu