DR. KÓSA ÁDÁM belügyminisztériumi államtitkár: (Felszólalását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A Belügyminisztérium részéről azt gondolom, hogy a köznevelés okán muszáj, hogy szót emeljek.

Három adattal szolgálnék, és segíteni szeretnék önöknek, hogy jobban megértsék ezt: Magyarország a költségvetése 5,1 százalékát fordítja az oktatásra; az Európai Unióban ez az arány 4,7 százalék. Azt gondolom, hogy ez mindent elmond. Igyekszik a legjobban erre a célra fordítani az összegeket és a költségvetési forrásokat.

Nem szeretnék hosszasan beszélni a pedagógusok béremelésének a kérdéséről. Az elmúlt években a kormány által rendeződött Magyarországon ez a helyzet. Önök voltak azok, akik az Európai Bizottságnál folyamatosan akadályozták a magyar kormány elkötelezett szándékát a bérek rendezését illetően. Sikerült rendezni a béremelést, de ez nem önöknek köszönhető, hanem nekünk, hogy kitartóan és elkötelezetten dolgoztunk azért, hogy a pedagógusok végre megkapják a megérdemelt fizetésemelést.

Ami pedig az infrastruktúrát, a kapukat, a kandelábereket és a rozsdás eszközöket illeti: 2018-tól a mai napig 5680 óvoda és iskola fejlesztése valósult meg Magyarországon. Remélem, ezek után is jól fognak aludni! (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu