DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Bizonyára önök is észrevették már, hogy a Fidesz elvesztette kormánypárti jellegét, önök ugyanis nem képesek megoldani az ország problémáit. A tanárok béremeléséhez a pénzt Brüsszeltől várják. Repülőrajtot ígértek, gazdasági zuhanás lett belőle. Még azt sem tudják elintézni, hogy a magyar kórházakban működjenek a klímaberendezések. Ezt bizonyítja, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház Támogatására Alapítvány adománygyűjtést indított, hogy legalább a fekvőbetegosztályokon legyenek klímaberendezések. A gyűjtéshez a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara is csatlakozott.

A kérdés már csak az, hogy ha a kórházak klímájára is gyűjteni kell, mit csinál a magyar kormány, mert a helyzet súlyos, a működésképtelen klímák miatt már tavaly több műtétet el kellett halasztani. A Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint jelentősen hátráltatja a betegek gyógyulását, ha 30 Celsius-fokos kórtermekben kénytelenek feküdni. A klímaberendezések hiánya a kórházi fertőzések terjedésével jár. Botrányos, hogy miközben önök szétlopják az országot, magánadományokból kell klímát venni a kórházakba.

Kérdéseim: milyen forrást biztosít idén nyáron a kormányzat a kórházi klímaberendezések karbantartására és pótlására; mekkora összeg jutott az elmúlt három évben az állami költségvetésből kórházi hűtési rendszerek korszerűsítésére; elfogadhatónak tartja‑e, hogy egy megyei kórházban a légkondicionálás biztosítása adományokból történik; hogyan biztosítják, hogy minden kórházban megfelelő körülmények között gyógyulhassanak a betegek? Várom miniszterhelyettes úr megtisztelő válaszát. (Kálmán Olga tapsol.)

Forrás: parlament.hu