DR. HARGITAI JÁNOS, a Mentelmi Bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Takarékoskodva az idejükkel, mindhárom képviselő kapcsán egyszerre mondom el akkor én is a mondandómat.
Önök előtt ismert, hogy április 1-je óta nem lehet időközi választást tartani. Ezt azért bocsátottam előre, mert mindhárom képviselő egy egyéni mandátumra érkezik be az Országgyűlésbe. Mivel időközi választásokat tartani már nem lehet, ezért a jelölő szervezet indítja el azt az eljárást, aminek eredményeként a képviselők a parlamentbe kerülhetnek.
Orosz Anna megüresedett helyére Stummer János képviselő urat jelölte a jelölő szervezete. A határozat május 27-én kelt és május 30-án jogerőssé is vált. A szükséges dokumentumokat a bizottság ma áttanulmányozta. Képviselő úr jelezte, hogy vele kapcsolatban összeférhetetlenség nem áll fenn, ezért a Mentelmi Bizottság egyhangúlag döntött arról, hogy a Háznak azt javasolja, hogy a tisztelt Ház igazolja Stummer János képviselő úr mandátumát.
Kovács Zoltán megüresedett helyére Király Nórát jelölte a jelölő szervezet, a Nemzeti Választási Bizottság neki adta ki a mandátumát. 3-án kelt ez a határozat, 6-án pedig már jogerőre emelkedett. Itt is áttanulmányoztuk a beküldött iratokat, és megállapíthattuk, hogy a képviselő asszonnyal szemben nincs összeférhetetlenség. Ezt jelezte nekünk, ezért itt is a Mentelmi Bizottság egyhangúlag azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Király Nóra mandátumát igazolja a tisztelt Ház.
Hende Csaba megüresedett helyére a jelölő szervezet dr. Csuzda Gábort jelölte, a Nemzeti Választási Bizottság neki adta ki a mandátumot. Ez a határozat is június 3-án kelt és június 6-án jogerőre emelkedett. A képviselő úr is nyilatkozott arról, hogy vele kapcsolatban nincsen összeférhetetlenség, ezért a bizottságunk itt is egyhangúlag arról döntött, hogy a Háznak azt javasoljuk, hogy igazolják a képviselő úr mandátumát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés