ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.
Először kivételességi javaslatról határozunk. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalja meg a használatidíj-rendszerben és az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/12108. számú előterjesztést. Az előterjesztő azt kezdeményezte, hogy módosító javaslat benyújtására a kivételes eljárást elrendelő döntés meghozatalát követő három órán belül legyen lehetőség, az összevont vitára 2025. június 11-én, szerdán ‑ a határozathozatalokat követően ‑ kerüljön sor, az összegző módosító javaslatról való döntésre, valamint a zárószavazásra 2025. június 17-én kerüljön sor.
A házszabályi rendelkezések 62. § (1) bekezdése alapján a kivételes eljárásban történő tárgyalásról az Országgyűlés vita nélkül határoz. Felhívom figyelmüket, hogy a kivételes eljárás elrendeléséhez a képviselők több mint felének, azaz száz képviselőnek az igen szavazatára van szükség.
Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem önöket, elfogadják‑e a T/12108. számú előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalását az előterjesztői indítvány szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 127 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett a kivételes eljárásban történő tárgyalást elfogadta.
Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására ma 17 óra 36 percig van lehetőség.
Tisztelt Országgyűlés! Most sürgős tárgyalás kezdeményezéséről döntünk. Az előterjesztő kezdeményezte, hogy az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló T/12109. számú előterjesztést sürgős eljárás keretében még ezen az ülésen tárgyalja meg a Ház. Kérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse a sürgősségi javaslatot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés