ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elhalasztja‑e a T/11919. számú előterjesztés zárószavazását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az előterjesztés zárószavazását 134 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 53 tartózkodás mellett elhalasztotta.

Most soron következik az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/11917. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11917/6., összegző jelentését pedig T/11917/7. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 73-76. pontjának az elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyeknek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11917/6. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 134 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében, 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11917/6. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 133 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta.

(12.30)

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyeknek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11917/8. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 32 nem szavazat ellenében és 22 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11917/8. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 33 nem szavazat ellenében és 21 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló T/11904. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11904/5., összegző jelentését pedig T/11904/6. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a határozati házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről szavazunk.

A 2. számú módosító javaslat Tordai Bence képviselő úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 134 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek 3. pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontról határozunk, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11904/5. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontját 134 igen szavazattal, 30 nem szavazat ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11904/5. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 133 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében és 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11904/7. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 132 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében és 25 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11904/7. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik a magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosításáról szóló T/11414. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11414/8., összegző jelentését pedig T/11414/9. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 2-8. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, amelyeknek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11414/8. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 134 igen szavazattal, 47 nem szavazat ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11414/8. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 133 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyeknek az elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11414/10. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 134 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11414/10. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 133 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében és 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik a helyi önazonosság védelméről szóló T/11924. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11924/12., összegző jelentését pedig T/11924/13. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 6-15., a 17-20., a 22-28., valamint a 39-42. pontjai elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő pontokról határozunk, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11924/12. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő pontjait 141 igen szavazattal, 40 nem szavazat ellenében és 7 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11924/2. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 141 igen szavazattal, 39 nem szavazat ellenében és 7 tartózkodás mellett elfogadta.

(12.40)

Most a zárószavazás következik. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény meghatározza az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseinek körét, melyek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11924/14. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 140 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11924/14. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 141 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11922. számú törvényjavaslathoz benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslatok szabályszerűségéről, a 72. § (1) bekezdése szerinti eljárások kezdeményezéséről, illetve ezek elfogadása esetén a túlterjeszkedő módosító javaslatokról, valamint az összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11922/8., összegző jelentését pedig T/11922/12. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság az összegző módosító javaslattól elkülönítve, T/11922/9. és 10. számokon túlterjeszkedő módosító javaslatokat is benyújtott, illetve a benyújtással egyidejűleg T/11922/11. számon a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatot tett, amelyben valamennyi túlterjeszkedő módosító javaslat vonatkozásában azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslatokról külön-külön határozunk, javaslatonként először a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről, majd a 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról. Ezek elfogadása esetén határozunk a túlterjeszkedő módosító javaslatról. Ezt követi az összegző módosító javaslatról történő döntés, végül a zárószavazás.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság előzetesen jelezte, hogy előadót nem állított. Megkérdezem, hogy az előterjesztő részéről kíván‑e élni valaki a felszólalás lehetőségével a túlterjeszkedő módosító javaslatok szabályszerűségével kapcsolatban. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.

Most a T/11922/9. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/11922/9. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot szabályszerűnek minősítette 141 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/11922/11. számú javaslat alapján a T/11922/9. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 141 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, 10 tartózkodás mellett hozzájárult.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/11922/9. számú szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 140 igen szavazattal, 36 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a T/11922/10. számon benyújtott túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, szabályszerűnek minősíti‑e a T/11922/10. számú túlterjeszkedő módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 134 igen szavazattal, 54 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül szabályszerűnek minősítette.

Most a határozati házszabály 72. § (1) bekezdése szerinti javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés hozzájárulásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul‑e ahhoz, hogy a T/11922/11. számú javaslat alapján a T/11922/10. számú túlterjeszkedő módosító javaslat tekintetében a határozati házszabály 71. § (3)-(8) bekezdésének alkalmazására ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslathoz 134 igen szavazattal, 48 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett hozzájárult.

Most a túlterjeszkedő módosító javaslat elfogadásáról határozunk. Kérdezem a Tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/11922/10. számú szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 53 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Arra figyelemmel, hogy ennek a 139., a 140., a 141. pontja és 142. pontjában az új 155. § a), c) és d) pontja elfogadásához minősített többség szükséges, a határozathozatalra két részletben kerül sor.

Először a minősített többséget igénylő részről határozunk, melynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11922/8. számú összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részeit 133 igen szavazattal, 46 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11922/8. számú összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további részeit 134 igen szavazattal, 47 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati házszabály 51. §-a alapján a kormány kezdeményezte a zárószavazás elhalasztását. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A döntéshozatal előtt kérdezem a kormány képviselőjét, kívánja‑e ismertetni kezdeményezése indokait. (Tuzson Bence szólásra emelkedik.) Igazságügyi miniszter úr, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu