FÜLÖP ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kassán működő orsolyita nővérek a trianoni békediktátum után iskolájuk számára menedéket kerestek, így érkeztek 1922-ben Budapestre, amikor is a Margit körúti ferencesek ‑ mint helyismerettel rendelkező ferencesek ‑ segítségét kérték. Ekkor jött létre a Szent Angéla Leányiskola, a II. kerületben, az Áldás utca 1. szám alatt nyitotta meg először a kapuit. Aztán később, 1928-ban önállóan új épületbe költözött a Zivatar utcába. Ezt követően nem sokkal pedig már gimnáziumot, internátust és tanítóképző osztályt is működtettek ugyanitt.

Bár az iskolát 1948-ban államosították, a rendszerváltás után az orsolyita nővérek visszakapták az épületet 1994-ben. Mivel azonban nem tudták fenntartani az iskolát, ismét a jól bevált recept alapján a ferences rendhez fordultak, és kötöttek megállapodást az iskola működtetésére.

Budapest 4. számú választókerületében, a II. kerületben jó színvonalú, magas oktatási színvonallal rendelkező iskolák vannak. A Szent Angéla iskola is ezek közé tartozik. Nemcsak színvonalas oktatás, de olyan közösségépítés is jellemzi az iskolát, ami a kerületi családok számára érték, az ott tanuló fiatalok számára pedig lehetőséget nyújt.

A kormány ezért az iskola 2018-ban kezdett nagyszabású felújításához jelentős támogatást biztosított, melynek köszönhetően az iskola új aulát is kapott, így ma már a jó hírű budai iskola tanulói a kor követelményeinek megfelelő körülmények között sportolhatnak, illetve tanulhatnak. Az intézményben még mindig tart az építkezés és bővülés.

A kormány egy mostani döntésével újabb 1,5 milliárd forint plusztámogatást biztosít a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium beruházásának végleges befejezéséhez, azért, hogy az odajáró közel 700 diák még jobb, még korszerűbb körülmények között tanulhasson. Ezzel a döntéssel a kormány célja, hogy az értékteremtő, minőségi oktatást, a közösségépítést és egyúttal Buda II. kerületének fejlődését tovább tudja szolgálni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu