SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hamarosan indul az iskolaszünet, amely komoly fejtörést okoz a családoknak a gyermekfelügyelet szempontjából. Erre nagyon jó megoldás a napközis táborok jelenléte, sokasága, csak hát a piaci alapon szerveződő ilyen típusú táborok azért az átlagos keresetű családoknak megfizethetetlenek. Erre tökéletesen alkalmasak voltak az Erzsébet-táborok, amelyeknek most a léte kérdésessé vált, hiszen sajtóinformációk szerint veszélybe kerülnek ezek a táborok, mert a finanszírozásuk nem teljesen lesz biztosított.

(16.10)

Ezért a frakcióvezetőnk kérdéssel is fordult önhöz, a szaktárcához, a miniszterhez, hogy mi lesz ezeknek a táboroknak a sorsa, de egyértelmű érdemi választ nem kaptunk erre a kérdésre. Azt kérdeztük, hogy valójában a lakhely közelében működő napközis táborokkal mi lesz, ahova a szülők tulajdonképpen reggel, munkába menet be tudják adni a gyerekeket, illetve onnan munkából jövet el tudják hozni, hiszen nagyon-nagyon fontos és nagyon-nagyon szükséges dolog ezeknek a napközis táboroknak a jelenléte.

Arra kérem tehát ismételten ‑ most már szóban ‑ államtitkár urat, hogy szíveskedjen bővebb felvilágosítást adni a kérdésről: működni fognak‑e ezek a táborok az eddigiekhez képest változatlan formában? Továbbra is biztosítja‑e a kormány ezeknek a táboroknak a finanszírozását? Ha nem, akkor miért nem biztosítja, mi ennek az oka? Illetve ha mégsem lesz egy ilyen típusú tábor, akkor tervez‑e ehelyett a kormány valami mást, vagy tulajdonképpen mire is számíthatnak a gyermeket nevelő szülők a nyári időszakban a napközis táborok tekintetében? Hiszen azért mégiscsak ez egy viszonylag olcsó megoldást jelentett a gyermeket nevelő szülők számára. Várom érdemi válaszát. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu