ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Ház! A jelölés és a jelölt életrajza S/12282. számon a Ház honlapján valamennyiünk számára megismerhető. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az Igazságügyi Bizottság, a Fenntartható Fejlődés Bizottsága, valamint a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága a jelöltet meghallgatta, megválasztását támogatta. A bizottságok erről szóló állásfoglalásai a honlapon is megismerhetők. Felhívom képviselőtársaim szíves figyelmét, hogy az Országgyűlés az alapvető jogok biztosát a képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja meg az Országgyűlés elnöke által előterjesztett javaslat alapján, 2025. szeptember 26-ai hatállyal. Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezése alapján a jelöltet titkos szavazással kell megválasztani.

Tisztelt Ház! Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 4. § (1) bekezdése alapján azt javasolta, hogy az Országgyűlés az alapvető jogok biztosa a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesének dr. Gyeney Laura Zsuzsannát válassza meg. A jelölés és a jelölt életrajza S/12569. számon a honlapon elérhető. Az Igazságügyi Bizottság, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága és a Magyarországi Nemzetiségek Bizottsága a jelöltet meghallgatta, megválasztását támogatta. A bizottságok erről szóló állásfoglalásai a honlapon megismerhetők.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége a jelöltet támogatta. Arra is felhívom szíves figyelmüket, hogy az Országgyűlés az alapvető jogok biztosának helyettesét a képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választja meg az Országgyűlés elnöke által előterjesztett javaslat alapján, 2025. november 4-ei hatállyal. Az Országgyűlésről szóló törvény rendelkezése alapján a jelöltet titkos szavazással kell megválasztani.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2025. június 10-ei döntésével jogerősen kitiltott képviselő, Sebők Éva, a Momentum képviselője az országgyűlési törvény 49. § (1) bekezdése és 49./A § (7) bekezdése alapján a szavazás időtartama alatt a házelnök által kijelölt helyiségben gyakorolhatja a szavazati jogát a határozati házszabály mellékletében meghatározott szabályok szerint, amelyről a képviselő részletes tájékoztatást kapott.

Tisztelt Képviselőtársaim! A titkos szavazás menete a következő. A képviselők az Országház alsóházi üléstermének Duna-parti folyosóján vehetik át a szavazólapokat a nevük kezdőbetűjének megfelelő csoportból, ábécésorrendben, négy csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál két darab szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek.

Tájékoztatom önöket, hogy a szavazás során a szavazófülkét is igénybe lehet venni. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az „igen”, „nem”, illetve „tartózkodom” rovatban helyezzék el jelölésüket.

Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait, képviselőtársaimat pedig tisztelettel arra kérem, hogy a helyükön hallgassák azt végig. Parancsoljon, jegyző úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu