BODÓ SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván egy ilyen törvényjavaslat kapcsán nagyon sok vélemény elhangzik szűkebb-tágabb körben. Én a magam részéről arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a törvényjavaslat módosítása mindenképpen indokolt, nevezetesen a gazdasági körülmények átalakulása, megváltozása miatt.

Azt kategorikusan látjuk, hogy a gazdasági folyamatok már jó pár évtizede, évszázada nem állnak meg az országhatároknál, de napjainkban ez a folyamat talán még inkább markánsan kiterjeszkedik. Ebben a helyzetben szerintem mindannyiunk biztonsága szempontjából nagyon is fontos, hogy azok a gazdasági szereplők, akik egyébként mindannyiunk érdekében dolgoznak, még nagyobb biztonságban legyenek, és ezáltal mi is még nagyobb biztonságban legyünk.

Természetesen a nemzetközi vállalatok megjelenése egyik vagy másik országban az ottani érdekek felerősödését, olykor a szabályok feszegetését is előrevetítheti, ezért azt gondolom, hogy a jogalkotónak mindenképpen feladata és kötelessége, hogy naprakész legyen ezekben a dolgokban, nyilván azokra az információkra is reagálva, amiket itt esetleg a nyilvánosság előtt sem oszthatunk meg egymással.

(11.10)

Én mindenképpen köszönöm tehát ezt a kezdeményezést, és a magam részéről a támogatásom teljesen egyértelmű. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu