NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Miniszter Úr! Lehet, hogy a DK és a Jobbik képviselői mindent és az ellenkezőjét is képesek képviselni, bárkivel képesek összefeküdni, mi viszont nem. (Dr. Lukács László György: Ja persze, a kormánypártokkal soha!) Épp ezért jött létre a Mi Hazánk Mozgalom. Mi ugyanazt képviseljük személy szerint, amit sok éve is.

A minap beszélgettem egy tiszaburai cigány választási aktivistával. Elárulta nekem, hogy egyetlen szavazatért már 50 ezer forintot fizetnek. Aki csak 30 ezret kínál, annak gyakran úgy válaszolnak, hogy „Csövesnek nézel?” A csalás pedig úgy működik, hogy a szavazóhelyiségben a választó azt mondja: „Segítséget kérek tőle”, és rámutat a lefizetői által előzetesen kijelölt szavazatszámlálóra. Bizony, a jelenlegi polgármester is elmondta, a várakozások szerint a választók fele segítséget fog kérni a delegáltaktól a szavazáson, ezért minden szervezet arra törekszik, hogy a kamujelöltjeiken keresztül még több szavazóköri delegáltat juttassanak be a szavazóhelyiségekbe.

De mi az, hogy segítséget kérnek? Talán nem tud olvasni a tiszaburai választók fele, ahogy említette a jelölt? Meddig folyhat tovább az efféle politikusbűnözés? Bár politikusnak nevezni talán túlzás ezeket a kamujelölteket, helyénvalóbb volna fehérgalléros… (Füttyent.) bűnözésnek nevezni, de hát Kövér László cenzúrája mellett azért ezt most inkább kisípoltuk.

Mindenesetre válaszoljon, miniszter úr: az államigazgatás, a rendőrség számára Tiszabura is no-go zóna lesz? Miért nem támogatja a kormány a választójognak legalább az alapfokú iskolai végzettséghez kötését, ami egy könnyű, kivitelezhető módszer arra, hogy a nagyját kiszűrjük azoknak, akik az alapvető értelmi íráskészséggel, olvasási készséggel nem rendelkeznek, annak érdekében, hogy tisztességesen tájékozódva tudjanak aztán beleszólni az ország vezetésébe? Köszönöm. (Dr. Apáti István tapsol.)

Forrás: parlament.hu