NAGY BÁLINT építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar kormány számára 2010 óta kiemelten fontos a közlekedésfejlesztés és az infrastruktúra-fejlesztés, mert mi azt akarjuk, hogy a magyarok folyamatos gyarapodásban és a jövőbe vetett bizalommal tudjanak élni, és ebben nagyon fontos jelentősége van az infrastruktúra-fejlesztésnek is.

Ennek a vállalásnak a kormány igyekszik eleget tenni, és ennek része a képviselő úr által is említett Alföld-program. Itt szeretném megjegyezni, hogy mi, a Fidesz-KDNP vagyunk egyedül azok, akiknek az országban van valóban érdemi Alföld-programjuk. Ennek a programnak a részeként idén elkészült a teljes M44-es gyorsforgalmi autóút, amely összeköti Békés vármegyét a magyar autópályákkal, ami bekapcsolja a térséget nemcsak az ország, de egész Európa vérkeringésébe is. Jelenleg tervezés alatt van az M47-es Békéscsaba-Debrecen autóút, az M44-es is épül, folyamatban van a kivitelezés egészen Berettyóújfaluig, ahonnan a határ már ma is négysávos autóúton elérhető.

A program keretében valósult meg a képviselő úr által is említett Békéscsaba-Lőkösháza 30 kilométeres vasúti szakasz, és képviselő úr kérdezte, hogy ezenfelül milyen beruházások vannak még folyamatban kötött pálya esetében is. Itt azt a választ szeretném adni, hogy jelenleg is folytatni fogjuk: tovább épül a következő vasúti szakasz Szeged és Kiskunfélegyháza között, illetve előkészítés alatt van a Cegléd-Kiskunfélegyháza vonalszakasz fejlesztése is. Mindezek a fejlesztések pedig azt eredményezik, hogy az ezen fejlesztések által bevonzott beruházások hamarosan mintegy 50 ezer új munkahelyet fognak jelenteni az Alföldön.

A kormány tehát elkötelezett a vidék támogatásában, és a békésiek a jövőben is számíthatnak a kormányra. Képviselő úrnak megköszönöm a kitartó munkáját, és köszönöm szépen a kérdést. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu