RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője nyilvánvalóan folyamatosan nézi azt, hogy melyik tankerületi vezető az, aki jól végzi a munkáját, és ki az, akinél lehetne valamit javítani. (Tordai Bence közbeszól.) Nyilván ő is igyekszik jobb munkára ösztönözni őket; másrészről pedig, ha szükség volt rá, akkor korábban is tankerületvezető-váltásra került sor.
De ha már így bekiabálásokkal kíváncsiak voltak arra, hogy mégis miben ér el jó eredményeket a magyar oktatás: a tegnapi napon az Eurostat tette közzé a nemzetközi pedagógusnappal kapcsolatos hírfolyamában, bizonyára ebből az okból, hogy hogyan áll Európában a tanár-diák arány, hol van több tanár, hol van kevesebb tanár, és ebben az Eurostat Magyarországra nézve bizony kedvező adatokat közölt. Az EU-átlag az egy tanárra jutó diákok számában 12,2, míg Magyarországon ez csak 10,8, tehát kevesebb diák jut egy tanárra, így több figyelme jut a tanároknak a diákokra. (Tordai Bence: Kevesebb a gyerek…) Megelőzzük ebben a sorban…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés