TORDAI BENCE (Párbeszéd): Egészen elképesztő, hogy úgy tesz, mintha valami morális fölény pozíciójából lenne joga beszélni! Hát, nézzenek már magukra! Szégyelljék már el magukat! Kérdezzék már meg az embereket, ne a saját bullshitjaikról, hanem arról, hogy mit gondolnak arról, hogy mennyit tettek eddig a gyermekvédelemért, mennyit tettek az állami gondoskodásban élő fiatalokért! Utána szépen szálljon le a magas lóról!
Azt a méla undort, amit megfogalmazott, a tükörbe nézve gyakorolja, és fogja fel azt, hogy mit mondtam, hogy nem arról van szó, hogy melyik bohócukat küldik Budára ‑ mert mindegyiket leverjük, mert ott már nagyon nem komilfó a Fideszre szavazni, ezzel ellentétben: végtelenül ciki ‑, hanem beszéljen egy kicsit arról, hogy mit hajlandók tenni az utolsó fél évükben, hogy megváltozzon bármi a gyermekvédelemben! De nincsenek illúzióink, ha tizenöt és fél évig nem csináltak semmi jót, csak a Vásárhelyi Jánosokat szabadították a gyerekekre meg a Juhász Péter Pálokat meg a „Zsolti bácsikat” és „Tóni bácsikat”, akkor ezután sem várunk önöktől semmit.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés