VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A jobboldali pártok által támogatott Orbán-kormány szokatlan helyzetbe került, hiszen egyrészről válság alakult ki a tekintetben, hogy nem képesek kivizsgálni a pedofilbotrányban kialakult helyzetet, ezernyi feljelentésük van, és mégsem tesznek semmit. Más oldalról viszont az Európai Unióhoz benyújtott úgynevezett EDP-jelentésükben, amelyben az adott év államháztartási adatait kell feltüntetni, bevallották, hogy az unortodox, kanyarban előző gazdaságépítő programjuk csődöt mondott, és ez katasztrófához vezet.
15 évnyi bolyongás után beismerték a tehetetlenségüket. Az Orbán-kormány másfél évtizedes gazdaságpolitikájával zsákutcába juttatta a gazdaságot. Az utóbbi három évben az adatok szerint is mélyülő növekedési válság is kialakult.
Az Orbán-rendszer önök által is erőltetett gazdaságpolitikájának lényege nem az emberek életének jobbítása, hanem az önök bejelentésének megfelelően új nemzeti tőkésosztály kialakítása. Ez valójában nem más, mint klientúraépítés.
Sajtóhírek szerint ez a szándék valósul meg a miniszter úr által vezetett minisztérium közreműködésével Nagy Márton esetében. Idézem: „Balatoni villatelep, budai irodaház, szoftvercég, energiavállalat, nap- és szélerőművek, vendégmunkások behozatalára, őrzésvédelemre szakosodott cég, ahova a minisztériumból magántőkealapon és társcégein keresztül csak áramlik a pénz.”
Ezért kérdezem: önök miért nem támogatják a pedofilhálózat kivizsgálására tett bizottsági kezdeményezésünket; mikor számolják fel ezt a csurranó-cseppenő hálózatot; önök csak félrenéztek akkor, amikor mindez a pénzkifolyás történt, vagy nem látják, hogy félrelépett a miniszter, vagy csak egyébként meglopták a népet? Kérem szépen megtisztelő válaszukat. (Taps a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés