GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Már csak azért is el kellene fogadnom a válaszát, merthogy az ön által is elmondottak szerint kiemelkedő az érdeklődés ez iránt a 3 százalékos hitel iránt, vagyis ha igaz, hogy a puding próbája az evés, egy ilyen konstrukciónak a próbája pedig az, hogy a vállalkozások használják‑e, akkor ez már önmagában indokolttá tenné; de különösen elfogadom azért, mert én is úgy látom, hogy piaci körülmények között ez a hitel elérhetetlen. Különösen elfogadom a válaszát azért is, mert türelmi időt építettünk bele, épített bele a kormány, és különösen nagy öröm az is, hogy nemcsak beruházásokra és fejlesztésekre, hanem forgóeszközre is felvehető ez a hitel.
Végezetül pedig értem a válaszának azt a részét is, és magam is hasonlóképpen látom, hogy óriási a kontraszt a TISZA elképzelései és a kormány elképzelései között a kormány javára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés