ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ha az a kérdése a képviselő asszonynak, hogy mit tekintünk irányadónak, akkor a saját lelkiismeretünket tekintjük irányadónak. Sokan vagyunk, akik szülők vagyunk, ismerjük ezeket a problémákat; sőt van, aki már nagyszülő is. Tehát mi ezzel naponta találkozunk, és küszködünk ezzel a kérdéssel, mert egyfelől szeretnénk megvédeni a gyerekeket, de nem akarjuk elvenni a szülőktől azt a lehetőséget, hogy a szülők mégiscsak úgy neveljék a gyereküket ‑ a törvények keretein belül ‑, ahogy azt jónak látják.

Tehát ha ide be akarunk avatkozni ‑ amitől mi egyáltalán nem zárkózunk el ‑, az körültekintést igényel, mert alapvetően szülőket illető jogot fogunk korlátozni. Ezt mint szülő mondom önnek. Tehát én tudom, hogy akarom nevelni a saját gyerekemet, tudom, hogy mit engedek meg, mit nem, mit adok a kezébe, meg mit nem, és én egyáltalán nem szeretném, ha az állam helyettem ezt eldöntené. De elfogadom, hogy a helyzet rossz, és nem mindenki van esetleg abban a helyzetben, mint én, amikor gyereket kell nevelni, vannak ziláltabb családok is. Elfogadom, hogy itt sok szempont van, tehát meg kell vizsgálni, hogy az állam hol és meddig avatkozhat be a gyermeknevelés kérdésébe.

Semmilyen lehetőséget nem zárunk ki. Ezt a lehetőséget, hogy az állam itt milyen korlátokat állítson fel, folyamatosan vizsgáljuk. Én követem a nemzetközi jogalkotásnak a példáit. Úgy látom, hogy Skandináviában ‑ ami pedig a liberalizmusnak egy fellegvára volt ‑ már ebbe az irányba mozdultak el. Úgy látom, hogy Franciaországban is mintha most hoztak volna valami hasonló szabályt. Azokat szerintem érdemes tanulmányoznunk.

A kormányon belül az a döntés született, hogy a munkamegosztás tekintetében a KDNP kezeli ezt a dolgot ‑ mint a kormánykoalíció, mondjuk, ideológiai alapon álló pártja ‑, és nagyon remélem, hogy lesznek javaslatok, amelyeket a kormánykoalíció, a kormány és talán az ellenzék is támogatni tud, és ebben a kérdésben segítséget tudunk nyújtani a szülőknek. Nem elveszünk tőlük jogot, hanem úgy tudjuk létrehozni a szabályozást, hogy a szülők ne jogfosztásként éljék meg, hanem segítséget kapjanak tőlünk, parlamenti törvényhozóktól. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu