ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Igazságtalan velünk szemben a képviselő asszony ‑ azt is mondhatnám, hogy nem fair ‑, mert biztosan vannak hibáink, kénytelenek vagyunk elismerni, de speciel ebben az ügyben nem terhel bennünket felelősség, tekintettel arra, hogy éppen mi tiltottuk be a mobiltelefon iskolai használatát. Nem értem, hogy miért támad bennünket ezzel. Egy nagyon hosszú és nehéz vitát követően, nemzetközi példákat is tanulmányozva, végül a saját lelkiismeretünkre hagyatkozva meghoztuk ezt a döntést.

Amiről ön beszél ‑ már elnézést! ‑, a szezonnak a fazonnal való összekeverése, mert valóban, az informatika mint oktatási eszköz létezik. Informatikai eszközöket a modern oktatásban kell használni. Ahelyett, hogy egymást támadjuk, azt kellene megbeszélnünk, hogy az informatikai eszközök használata meddig szolgál a gyerekek javára, és hol kezdődik az, ami már hátrány, veszély vagy veszélyforrás. Ezt kellene megbeszélnünk, és készen is állunk arra, hogy erről értelmes párbeszédet folytassunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu