ZSIGÓ RÓBERT kulturális és innovációs minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Fontos, hogy itt, a tisztelt Ház falai között is elmondjuk, hogy köszönettel tartozunk az időseknek. Köszönettel tartozunk azért, mert az elmúlt évtizedekben amellett, hogy nevelték a gyerekeiket, eltartották a családjukat, azért dolgoztak, hogy a közösségüket, a településüket vagy az országukat fejlesszék, építsék és szépítsék. Ezért köszönet jár.
De nemcsak erkölcsi, hanem anyagi értelemben is meg kell becsülnünk az idős embereket, éppen ezért 2010-ben kötöttünk egy megállapodást az idősekkel. A megállapodásban azt vállaltuk, hogy amíg nemzeti kormány lesz Magyarországon, addig a nyugdíjak vásárlóértéke nem csökkenhet. Jelentem, hogy ezt a megállapodásban vállalt kötelezettségünket tartjuk azóta is, merthogy eszerint teszünk. Emellett visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat. Emellett folyamatosan megvédjük és fenntartjuk a rezsicsökkentést, amely a családok mellett az idős embereknek is nagyon nagy segítség. Most pedig érkezik a nyugdíj-kiegészítés, hiszen novemberben 42 700 forinttal több ‑ januárig visszamenőleg ‑, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik. Januárban újabb nyugdíjemelés lesz, februárban pedig jön a 13. havi nyugdíj. Ez is azt jelenti, hogy az idősek, a nyugdíjasok ránk számíthatnak.
Viszont fontos felhívnunk az idősek figyelmét arra, hogy mindaz, amit az elmúlt 15 esztendőben elértünk, veszélybe kerülhet. Ön is idézett a DK, illetve a TISZA Párt mögül előbújt szakértőktől, és én is ezt teszem. Raskó György azt mondta, hogy a brüsszeli elit kérésének megfelelően a TISZA továbbra is a 13. havi nyugdíj elvételéért küzd. Surányi György azt mondta a Partizánnak, hogy semmi alapja nincs a 13. havi nyugdíjnak. Az ön által is idézett Simonovits András többek között azt mondta, hogy a nyugdíjakat, mondjuk, 10-20 százalékkal meg kell adóztatni, és ő elvenné ‑ ahogy ön is mondta ‑ a „Nők 40” nyugdíjat, a „Nők 40”-et megszüntetné, illetve azt mondta, hogy lehet gondolkodni, de rövid távon, a választás előtt nem szabad elmondani.
Meg kell védenünk mindannyiunknak a nyugdíjasokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés