ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Némiképp meg vagyok lepve, hiszen a kérdés jelentős mértékben forgalomszervezési, belügyminisztériumi jellegű, a rendőrségnek lenne ott egy sor feladata. De természetesen örömmel fogadom, ha a kormány nevében ön tud válaszolni ezekre a kérdésekre.
A következő a helyzet ugyanis: a Puskás Aréna környékén tarthatatlan közlekedési helyzet alakul ki minden jelentősebb mérkőzés vagy éppen koncert alkalmából.
(12.40)
Amikor tervezték ezt a sportközpontot, akkor nem gondoskodtak kellő számú parkolóhelyről. Ha emlékeznek, az volt a mondás, hogy majd busszal fognak érkezni a szurkolók, illetve a koncertlátogatók. Hát nem, gépkocsival érkeznek, és ennek következtében, miután nincs megfelelő mennyiségű parkolóhely, parkolnak a környéken mindenütt, ahol egyébként ez elképzelhető: Zugló belső területein, a Százados negyedben, Kőbányán a Hős utca és a Pongrác út környékén. Ráadásul nem is különösebben szabályosan parkolnak, hanem ahol találnak helyet, oda állnak az autóval. Legutóbb képviselőtársammal végigfényképeztük; egészen extrém helyeken álló autókat találtunk.
De a megoldás természetesen nem ezeknek az autósoknak a megbüntetése ‑ mert ők is kényszerhelyzetben vannak ‑, hanem egy olyan közlekedési és parkolási rend kialakítása a Fővárosi Önkormányzat, a három érintett kerületi önkormányzat ‑ Kőbánya, Zugló és a Józsefváros ‑ vezetésének, a kormány képviselőinek és a rendőrségnek a bevonásával, amely lehetővé teszi azt, hogy ez a fajta nagy tömegű autó is találjon magának parkolóhelyet. Hozzá kell tennem, hogy Zugló lakosságiparkoló-övezetté nyilvánítja a belső területek egy részét, ez még tovább fogja növelni a problémát. Ebből a szempontból egyébként teljesen igazuk van, mert védik a lakók érdekeit.
Az érintett kerületi önkormányzatok közül Zugló és Józsefváros már jelezte, hogy szeretne egyeztetést ebben az ügyben ‑ remélem, hogy Kovács Róbert polgármester úr Kőbányáról is rövidesen válaszol a levelemre ‑, és a főváros is nyitott az egyeztetésre. Így most a kormányt kérdezem, hogy mit tervez a helyzet megoldására, és nyitott‑e ebben az ügyben egy, az önkormányzatokkal való egyeztetésre. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés