SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm. Igen, a bíróságok természetesen függetlenek, és nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy akár a kormány, akár bárki más konkrét ítéletekbe szólhatna bele. Ugyanakkor én abban látok problémát, hogy ez egy rendszerszintű ellentmondás aközött, hogy a kormány jogszabályt módosít, megemeli a büntetési tételt, de ezt sem az ügyészi, sem a bírói gyakorlat szemmel láthatólag évek óta egyáltalán nem követi. Én azt gondolom, hogy önöknek miniszterhelyettesként, miniszterként valamiféle cselekvési tervet kellene akkor erre elkészíteniük, hogy mégis hogyan lehet ezt a rendszerszintű ellentmondást feloldani, és hogyan lehetne azt elérni, hogy a szándékos, súlyos állatkínzás ne kizárólag felfüggesztett börtönbüntetést érjen, mert ennek így nincs elrettentő ereje.

Azt is jó lenne tudni, hogy akkor legalább valamiféle olyan szemléletformáló kampányt terveznek‑e indítani, ami az emberek, a társadalom felé üzen, és jelzi azt, hogy ezeknek az állatkínzásoknak milyen súlyos következményei lehetnek. Egyébként nagyon sok olyan példa van, amikor már a hatósági állatorvos kivonulása hibádzik, vagy akár, mondjuk, a nyomozó hatóságok nem hajlandók a megfelelő nyomozást lefolytatni. Tehát a rendszernek nagyon-nagyon sok részén lehetne beavatkozni.

Forrás: parlament.hu