VARGA ZOLTÁN (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Nos, tolmácsolom a Debreceni Vízmű vezetőjének amúgy egy olyan, önök által kinevezett elhivatott vezetőnek a segélykiáltását, akiről a legkevésbé sem lehet azt állítani, hogy politikailag elfogult lenne. Ő az, aki most szakmai becsületből talán, de le merte írni az igazságot. És most idézem: „Az ivóvízkutak, a debreceni ivóvízkutak átlagéletkora 43 év. Öt darab kút ment tönkre végérvényesen, ezek javítása már nem lehetséges. Ez a vízellátás biztonságát, minőségét jelentősen befolyásolhatja. A kutak több mint fele betétszűrés-javításon már átesett, további javítása nem lehetséges, csak új kutak fúrásával tartható fenn a kapacitás. A kiesett kutak termelését szükséges pótolni.” De van más hátborzongató megállapítás is, mely szerint: „a debreceni vízhálózatból elszivárgó víz mennyisége minden határon felül van, így a teljes rekonstrukció elkerülhetetlen Debrecen városában”.

Mindezen mondatok nem az ellenzéki legendárium részei, hanem az ez év szeptemberi debreceni közgyűlésen hangzottak el. Az előterjesztés szerint, melyet Gorján Ferenc, a Debreceni Vízmű vezérigazgatója jegyez, a gördülő fejlesztéshez is tízmilliárdok kellenének. Ehhez képest az elfogadott határozati javaslatban tudják, mi szerepel? Az, hogy az önkormányzat nem kívánja, nem tudja vállalni az elkerülhetetlen milliárdos felújítást. Még egyszer: a debreceni önkormányzat azért nem vállalja a vízhálózat felújítását, mert egyszerűen nincs rá pénze.

Államtitkár úr! Az akkugyárak elveszik a debreceniek vizét, ez tény. Mint ahogy az is tény, hogy a 25. órában vagyunk, hogy megmentsük Debrecen összeomló vízhálózatát, és sajnos az is tény, hogy minderre egy fillér sincs, az Orbán-kormány viszont a vizet, a földjeinket, a levegőnket, az egészségünket, a jövőnket és persze a pénzt, súlyos százmilliárdokat inkább az akkugyáraknak adja. Államtitkár úr, árulja már el: tényleg ki akarják végezni Debrecent? Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu