FARKAS ÖRS, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretnénk köszönetet mondani a Nemzetbiztonsági Bizottságnak, illetve a Törvényalkotási Bizottságnak is, mert az előttünk fekvő törvényjavaslathoz érdemi módosító javaslatok érkeztek, amelyek közül nem egyet be is fogadott a kormány mint előterjesztő, és egyébként valóban hozzájárultak a törvényjavaslat végső, sikeres formájához.

(19.10)

Az előterjesztést magát azért tartom kiemelten fontosnak, mert ahogy itt már Bóna képviselő úr elmondta, valójában alapjaiban reformálja meg a nemzetbiztonsági ellenőrzések rendszerét, teszi azt hatékonyabbá, és teszi azt egyébként szerintem biztonságosabbá a minősített adatok védelmének szempontjából. A célunk az, hogy az így kialakuló új rendszer keretein belül a minősített adatok védelme a jövőben magasabb színvonalon, hatékonyabban valósuljon meg, illetve azoknak a munkatársaknak a körét, akik úgynevezett szenzitív, tehát egyébként nem minősített, de a birtokosára nézve hátrányos következményekkel járó információk mentén dolgoznak, az ő védelmüket is megfelelően lássa el. Éppen ezért egyfelől megköszönöm még egyszer a két bizottságnak a munkáját, biztatom a képviselőtársaimat, hogy támogassák majd az előttünk fekvő törvényjavaslatot. Nagyon szépen köszönöm.

Forrás: parlament.hu