POGÁCSÁS TIBOR, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2025. november 13-án tartott ülésén tárgyalta meg az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló T/12802. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 28 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett fogadta el.

Tisztelt Ház! A digitális korszak új kihívásokat teremtett az adózás világában, különösen a kriptoeszközök rohamos terjedése miatt. A most tárgyalt módosítás erre ad választ. Kiterjeszti az automatikus információcserét a kriptoügyletekre, és ezáltal jelentősen szűkíti az adóelkerülés lehetőségét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar állam, az európai és nemzetközi partnerekkel együttműködve, hatékonyabban tudja védeni a tisztességes adózók érdekeit.

A törvényjavaslat nemcsak technikai jogharmonizációt valósít meg, hanem egy fontos üzenetet is hordoz: Magyarország a jogkövető, az átlátható és a felelős gazdasági működés oldalán áll.

(17.30)

Az adóhatóság számára új, korszerű eszközöket biztosít az eltitkolt jövedelmek feltárására, miközben tiszteletben tartja az adózók jogait.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság eljárása során elfogadott módosító javaslatok jogtechnikai jellegű pontosításokat tartalmaznak. Kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu