BÁNKI ERIK, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kisgyermekkel otthon lévők, azaz Kósa Lajos barátom szavait idézve a kismamák szövetkezete nem csupán egy szervezeti forma. Ez a közösség a kölcsönösség, a tudásmegosztás és az egymásra figyelés valódi tere is egyben. Ez egy hely, ahol a mindennapok kihívásai nem elszigetelten nehezednek az egyes családokra, hanem az együtt vállalt út részei lehetnek.

Egy olyan kezdeményezésről van szó, amely nem csupán gyakorlati segítséget ad a mindennapokhoz, hanem valódi összetartó erőt teremt azok között, akik ugyanazon életszakaszban vannak, ugyanazon kihívások között élik a mindennapjaikat.

A szövetkezet gondolata abból a felismerésből születik, hogy a kisgyerekes lét egyszerre gyönyörű, és bizony egyszerre lehet megterhelő is. A kisgyermek nevelése teljes embert kíván, ugyanakkor sok szülő érzi úgy, hogy a világ felé is szeretne megmaradni nyitottnak, szeretne dolgozni, alkotni, tanulni, szeretne egy közösségben lenni. A szövetkezet ezt a lehetőséget teremti meg, ezt a kettősséget ismeri el, és olyan keretet kínál, ahol a szülők egymást támogatva, közös erővel tehetnek egymásért, és teremthetnek értékeket.

A szövetkezet ereje abban rejlik, hogy minden tag tapasztalata érték a többiek számára. Itt nincs olyan, hogy túl kicsi ötlet vagy jelentéktelen kérdés, itt minden egyes történet, minden megosztott tanács, minden közösen megtalált megoldás segít a többieknek is. Itt a közösség tagjai nemcsak részesednek, hanem alakítanak. Nem csupán kapnak, hanem egyben adnak is. A gyermeknevelés időszaka tele van örömmel, boldogsággal, de ugyanúgy bizonytalansággal, kételyekkel és gyakran lemondásokkal is járhat. Ezért különösen fontos, hogy legyen egy olyan hely, ahol ezek a terhek mérséklődnek, ahol a tagság egyben biztonságérzetet is ad.

Tisztelt Ház! A kisgyermekkel otthon lévők, azaz a kismamák szövetkezete egy speciális szövetkezeti forma, amely hazánkban 2011 óta létezik, és amelynek célja a kisgyermeküket gondozó és nevelőszülőknek történő segítségnyújtás. A kismamák szövetkezetei ugyanis lehetőséget biztosítanak a gyesen és gyeden lévő szülők számára, hogy gyermekük nevelésével és gondozásával összehangoltan, szabad döntésük alapján, rugalmas keretek között, személyes közreműködéssel a szövetkezet által biztosított foglalkoztatásban vegyenek részt, és ezáltal gazdasági előnyökhöz juthassanak.

Ezen túlmenően a szövetkezet szociális és kulturális jellegű, előnyökben is részesítheti őket. Ahogyan az a már működő szövetkezetek esetében lassan egyre nagyobb ismertségre tesz szert, igény mutatkozik arra, hogy azok is beléphessenek szövetkezetekbe, akik kisgyermeküket ugyan otthon nevelik, de nem tartoznak gyes- vagy gyed-jogosulti körbe. A törvényjavaslat ennek megfelelően bővíteni szándékozik a Kisgyermekkel Otthon Lévők Szövetkezetébe belépni jogosultak körét annak érdekében, hogy a csecsemőgondozási díjban, a gyermek-otthongondozási díjban, illetve gyermeknevelési támogatásban részesülők is bekapcsolódhassanak az ilyen szövetkezetek tevékenységébe.

A törvény módosítja a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényt, valamint a kapcsolódó adó-, foglalkoztatási és társadalombiztosítási jogszabályokat, biztosítva ezáltal azt, hogy a szövetkezeti tevékenység az ellátások folyósítása mellett is jogszerűen folytatható legyen.

(13.40)

A törvény hozzájárul a családbarát foglalkoztatási rendszer erősítéséhez, a nők munkaerőpiaci helyzetének javításához és a munka, illetve a magánélet egyensúlyát támogató foglalkoztatási formák minél szélesebb körű elterjedéséhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezen gondolatok jegyében arra kérem önöket, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu