DR. PAJTÓK GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Különösen a DK-s képviselők által elhangzottakra szeretnék reagálni. Apáti képviselőtársam rámutatott arra, hogy a körülbelül 6500 milliárd háztartási devizaalapú hitel túlnyomó része a 2007 és 2010 közötti időszakban keletkezett. Ehhez képest próbálták afelé terelni a szót, mintha a Fidesz-kormány 2000-es időszakából származnának a devizahitelek.
Hangozzon el, hogy az Orbán-kormány 2001. január 31-én hozta meg a 12/2001-es kormányrendeletét, amely a lakáscélú állami támogatásokra vonatkozott, és alacsony kamatozású forinthiteleket biztosított. Ennyit arról az álságos logikáról, amit ők eddig képviseltek.
Az is hangozzon el, hogy Járai Zsigmond 2007-ig volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és őt követte Simor András.
S talán a legnagyobb cáfolat, mert Járai Zsigmond nevét is próbálták besározni; hadd idézzek az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága 2012 februári jelentéséből, amely vizsgálta a 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait és a kormányzati felelősséget. Azt mondja, hogy egyfajta eredendő bűnként értelmezhető az a tény, hogy a kamatozás megváltoztatásának lehetőségét az esetek széles körére alkalmazható gumiklauzulákkal bástyázták alá a bankok által megfogalmazott szerződéses konstrukciók. Itt csatlakozom ahhoz, amit Csárdi Antal is mondott, de ő egy évtizeddel későbbre próbálta ezt az egészet datálni. Figyelemre méltó tény, hogy az ebből származó mai valós problémákat már-már látnokszerűen detektálta a Magyar Nemzeti Bank 2004. áprilisi stabilitási jelentésében megjelent rövid tanulmány. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az a lényeg, hogy pontosan Járai Zsigmond vetítette elő ennek az egésznek a veszélyét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés