DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen nem az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozik az ön kérdése, ennek ellenére, mivel ez egy mindannyiunk számára közismert ügy, szeretném önnek elmondani, hogy a gödi gyár a második legnagyobb gyár Magyarországon, ahol több mint 6 ezren dolgoznak, és amely több mint 6 ezer munkavállalónak ad kenyeret.
A kormány mindent betart, minden környezetvédelmi előírást, a legszigorúbb előírásokat is betartja, és természetesen minden magyarországi gyárra, üzemre, minden vállalkozásra rákényszeríti ezeket a szigorú szabályokat. Ha ezeknek a szigorú szabályoknak nem felel meg valamelyik üzem, akkor vagy változtatnia kell, vagy be kell zárnia. Reméljük, itt figyelembe fogják venni azt, hogy az a sok ezer ember, a környékbeli dolgozók ne veszítsék el a munkájukat, ezért inkább a környezetvédelmi szempontokat tartsa be a gyár, mintsem hogy elengedi a dolgozókat.
Az ilyen támogatások általában normatív alapúak, tehát meghatározott feltételeknek kell megfelelnie egy vállalkozásnak. Ebben az esetben is arról van szó, hogy ezeket a feltételeket teljesíti‑e az üzem. Tehát ha máshol, esetleg más profillal vagy tevékenységi körrel létesítettek volna vállalkozást, akkor is megkapná ezt a támogatást a kormánytól, mint ahogy Magyarországon minden befektető számíthat arra, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő vállalkozások megkapják a kormány támogatását, ha betartják a szabályokat. Tehát ha betartják a munkavállalók felé tett ígéreteiket, betartják a munkavédelmi szabályokat és a környékbeli emberek életét is figyelembe véve dolgoznak, akkor megkapják a kormány támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés