VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2025. november 27-én tartott ülésén megtárgyalta az energiaszövetkezettel összefüggésben a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló T/13045. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a Házszabály 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 5 nem szavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt törvényjavaslat fontos és előremutató lépést tesz a hazai energiapiac modernizációja és a fogyasztói pozíciók megerősítésének irányába. A javaslat bevezeti az energiaszövetkezet jogintézményét, amely a szövetkezeti forma rugalmasságára építve kedvezőbb feltételeket teremt a fogyasztóközpontú energiához való hozzáféréshez és energiafelhasználáshoz.

Az energiaszövetkezetek lehetőséget biztosítanak a helyi, megfizethető és fenntartható energiaellátás megszervezésére, miközben hozzájárulnak a tudatos energiapiaci magatartáshoz, a közösségi szerepvállalás erősítéséhez, valamint Magyarország hosszú távú energiabiztonságához és energiastabilitásához.

A javaslat illeszkedik a villamos energiáról szóló törvény kereteihez, ugyanakkor különös szabályokat határoz meg az energiaszövetkezetek sajátos céljai és működési jellemzői miatt. A szabályozás teljes mértékben harmonizál az európai uniós előírásokkal, így az energiaközösségekre vonatkozó szabályaival, valamint a megújuló energiaforrások előmozdítását szolgáló irányelvvel. Az energiaszövetkezetek létrehozásával erősödik a decentralizált energiastruktúra, nő a helyi energiatermelés szerepe, és új lehetőségek nyílnak a közösségi energiafogyasztás területén.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság eljárása során saját módosító javaslat nem érkezett, ezért kérem, támogassák a törvényjavaslat javaslat elfogadását. Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu