DR. SZTÁRAY PÉTER ANDRÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a kormány tudatos gazdaságpolitikájának eredményeként az elmúlt években azt láttuk, hogy az ország keleti része, különösen a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszög egyre dinamikusabban fejlődik, ezáltal világszinten is versenyképessé válik, és egy modern ipari ökoszisztéma alakult ki. Éppen ezért 2024 óta fokozatosan a déli régiókra helyezzük át a befektetésösztönzés fókuszát, hiszen itt van a legtöbb kiaknázatlan erőforrás és a legnagyobb munkaerő-tartalék.
Az első eredmények több mint biztatóak: Csongrád-Csanád vármegyébe két esztendő alatt 11 beruházás érkezett 1440 milliárd forint értékben. Az összes, 9643 új munkahelyet teremtő fejlesztéshez a kormány jelentős mértékben hozzájárul. Hadd idézzek néhány konkrét példát: néhány napja jelentettük be, hogy a német METRANS-nak köszönhetően Európa egyik legkorszerűbb intermodális terminálja épül Szegeden, és decemberben adtuk át, ahogy ön is említette, a Rheinmetall első Németországon kívüli hibrid telephelyét, itt elektromos autókhoz és megújuló energiát termelő erőművekhez gyártanak majd alkatrészeket, és mindezek mellett hamarosan megkezdődik a próbagyártás a BYD üzemében is.
Az elmúlt évtized tehát komoly előrelépést jelent Csongrád-Csanád vármegye tekintetében is. A vármegye munkanélküliségi rátája közel megfeleződött, a 2014-es 6,8 százalékról 4,1 százalékra csökkent a tavalyi év végére. Ezzel párhuzamosan az ipari termelés közel megduplázódott: a tíz évvel ezelőtti alig több mint 700 milliárd forint után 2024-re már meghaladta az 1300 milliárd forintot.
A kormány a HIPA, a Nemzeti Befektetési Ügynökség segítségével továbbra is kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy egyensúly valósuljon meg a fejlesztések földrajzi eloszlásában, és ezáltal az olyan vármegyéket is támogassuk, mint Csongrád-Csanád vármegye. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés