GRÉCZY ZSOLT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Drámai adatok láttak napvilágot, eszerint 9,5 millió alá esett a magyarok lélekszáma a saját hazájukban.
Soha ilyen kevés gyermek nem született, amióta ilyen statisztika létezik Magyarországon. Ráadásul többen halnak meg, mint ahányan születnek, így a lakosság fogyása is sajnálatosan egyre gyorsabb. A Fidesz és az Orbán-kormány 15 éve kétharmaddal uralja ezt az országot, legalábbis annak Országgyűlését, így aztán ezekben a dermesztő folyamatokban a bűnös is az Orbán-kormány. Az Orbán-kormány a bűnös, amely miatt kevesebb az orvos és az ápoló, az Orbán-kormány bűne, hogy évente egy kisvárosnyi magyar hal meg kórházi fertőzésben, hogy pénz- és kapacitáshiány miatt életmentő műtétek sodródnak arra az időre, amikor már késő.
Tegnap például Fehérgyarmatról érkezett Budapestre mentőautó, hogy ellásson budapesti betegeket. De az Orbán-kormány miatt világrekord a magyar áfa, amely terhel minden olyan terméket is, amely a baba ellátásához szükséges, a pelenkától a babakocsiig.
És ha hozzászámolom, hogy több százezer magyar menekült már Nyugatra ‑ igen, a Fidesz szerint haldokló Nyugatra, és nem a kipcsakokhoz ‑, akkor további okunk is van a kesergésre. Az Orbán-kormány családbarátnak hazudja magát, de az adatok világosak: az Orbán-kormány népesedés- és családpolitikája megbukott.
Kérdezem államtitkár urat: hogyan kívánják orvosolni a népességfogyást, miért születne több gyermek, amikor háborúval riogatják a fiatalokat, és miért élnének tovább az idősek, ha például milliókat vettek ki a zsebükből a svájci indexálás megszüntetésével? Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés