HIDVÉGHI BALÁZS, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. A kedvező intézkedéseket nem elég bevezetni, ezeket számos esetben meg is kell tudni védeni. Éppen ez zajlik most például a brüsszeli csúcson, amely következik a hétvégén. A magyar emberek nem kérnek tehát ebből a háborúból. Elutasítjuk Ursula von der Leyen és a többiek véleményét, ez nem a mi háborúnk, ezt a háborút minél hamarabb le kellene zárni.
A nemzeti konzultáció, ahogy számtalan esetben a korábbiakban is, most is jelentős felhatalmazást és igazolást jelent a kormányzati politika tekintetében és a kitűzött célok védelmét illetően. Súlyát a magyar emberek akarata adja, bármennyire is próbálja ezt elbagatellizálni a dollármédia, vagy az ellenzék, vagy a brüsszeli Bizottság. Az eredmények tiszta helyzetet teremtenek, azt üzenik Brüsszelnek és a hazai kiszolgálóinak, hogy ellen fogunk állni a háborús törekvéseknek és a magyarok megsarcolásának, nem fogjuk engedni, hogy a magyarok pénze az ukrán háborúba menjen.
A magyar családoknak pedig azt jelenti, hogy amíg nemzeti kormánya van az országnak, addig fenn fogjuk tartani és meg fogjuk védeni a család- és vállalkozásbarát adórendszert, még akkor is, ha Brüsszel és hazai kiszolgálóik a fejük tetejére állnak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés