DR. KOMÁROMI ZOLTÁN (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Az elmúlt években a kormány több alkalommal is ígéretet tett a gyermekorvosi ellátás fejlesztésére, különös tekintettel a házi gyermekorvosi praxisok megerősítésére, eszközparkjuk korszerűsítésére, valamint az utánpótlás biztosítására. Ezek az ígéretek így érthető módon nagy várakozást keltettek a szülőkben és az egészségügyi szakemberekben egyaránt.
A valóságban azonban azzal szembesülünk, hogy egyre több településen betöltetlenek a gyermekorvosi körzetek, és a helyettesítések rendszere sok esetben azt eredményezi, hogy egy gyermekorvos három-négy praxist visz, ami hosszú távon nem működik, a családok számára az ellátás elérhetősége hónapról hónapra romlik.
2010-ben mindössze 20 betöltetlen gyermekorvosi praxis volt az országban, 2022 decemberében már 163, tavaly decemberben pedig 260, ez a praxisok 18 százaléka. Arról senki nem számolt be, hogy emellett tavaly 10 gyermekorvosi praxis megszűnt szerte az országban. Ráadásul a még dolgozó gyermekorvosok megöregedtek, sokan már csak azért dolgoznak 75-80 évesen, hogy az általuk 30-40 éve ismert családok ne maradjanak ellátás nélkül.
Különösen súlyos a helyzet a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetű térségekben, ahol tavaly decemberben 404 praxis volt betöltetlen, emellett 14 falusi praxis meg is szűnt. A praxisközösségek nem váltak be, eredményt nem hoztak, finanszírozásuk nincs.
Ezért kérdezem: hol tartanak jelenleg a korábban beígért gyermekorvosi fejlesztések? Milyen konkrét intézkedések valósultak meg eddig, és milyen ütemezéssel számolhatunk a következő fél évben? Milyen lépéseket tesz annak érdekében a kormány, hogy a gyermekorvosi pálya vonzóvá váljon a fiatal orvosok számára, és hosszú távon biztosított legyen a gyerekek lakóhelyhez közeli, biztonságos ellátása? Tudja‑e garantálni a kormány, hogy a gyermekorvosi ellátás önállósága és szakmai szerepe nem sérül, és megáll a rendszer fokozatos leépítése? A gyerekek egészsége nem szervezési kísérlet kérdése. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés