ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk, és csak jelezni szeretném, hogy én semmi olyat nem találtam miniszterhelyettes úr felszólalásában, ami nevetgetésre okot adott volna. Úgyhogy azon képviselőtársaim, akik jót nevettek bizonyos részeken, úgy hiszem, talán máshol jártak, nem a történelem valós színpadán. (Kálmán Olga: Nekem sírni lett volna kedvem. ‑ Zsigó Róbert: Miért nem sírtál? Miért kiabáltál?)
Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a további napirenden kívüli felszólalásra jelentkezett képviselők névsora a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Emlékeztetem önöket arra, hogy az Országgyűlés által 2025. szeptember 29-én elfogadott 60/2025. (IX. 29.) határozat megállapította a szubszidiaritás elvének sérelmét az orosz földgáz behozatalának fokozatos megszüntetéséről, az esetleges energiafüggőségek hatékonyabb nyomon követéséről és a 2017/1938. számú EU-rendelet módosításáról szóló uniós rendelettervezetről.
Az Országgyűlés egyebek között kifogásolta a rendelettervezet jogalapját, a hatástanulmány hiányát, a tagállami hatáskör aránytalan korlátozását az energiamix meghatározására, valamint az érintett EU-tagállamok vonatkozásában a hozzáadott érték hiányát.
Az országgyűlési határozatnak megfelelően az Országgyűlés elnöke megküldte az elfogadott indokolt véleményt az illetékes uniós intézmények vezetőinek, s arról a kormányt is tájékoztatta.
Az Európai Bizottság az Országgyűlés indokolt véleményére 2026. január 7-én megküldte válaszát, amely a parlamenti információs rendszerben a H/12600. számú határozati javaslat adatlapján az egyéb dokumentumok között megtalálható.
A válaszlevél, noha részletes áttekintést nyújtott az orosz energiaimport csökkentésére irányuló uniós kezdeményezésekről, de az Országgyűlés kifogásaira érdemben nem adott választ. A kifogásolt jogalap kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a rendeletet a közös kereskedelem- és energiapolitika keretében fogadták el, és az teljes mértékben összhangban van az uniós joggal.
A társjogalkotók, az Európai Parlament és a Tanács 2025. december 2-án a rendelettervezetről politikai megállapodásra jutottak, amely alapján a hosszú távú szerződések keretében érkező vezetékesföldgáz-import csak 2027. szeptember 30-áig engedélyezett. Amennyiben a tagállamok nehézségekbe ütköznek a tárolási céljuk elérését illetően, a vezetékes földgázra vonatkozó behozatali tilalom csak 2027. november 1-jétől alkalmazandó.
Az Európai Parlament 2025. december 17-én, míg a Tanács 2026. január 26-án megszavazta a fenti politikai megállapodást, s ezáltal a rendelettervezet elfogadásra került.
(16.20)
A rendelet az Európai Unió hivatalos lapjában való kihirdetését követő napon lép hatályba. A tanácsi döntésnél Magyarország és Szlovákia nemmel szavazott, Bulgária tartózkodott.
A magyar kormány a tanácsi döntéshez mellékelt nyilatkozatában utalt az Országgyűlés által elfogadott indokolt véleményre, s egyben fenntartotta magának a jogot, hogy az Európai Unió Bírósága előtt a rendelet megsemmisítését kérje.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy 2025. július 18-án a szkíták honos népcsoporttá nyilvánítása tárgyában az alábbi kezdeményezés érkezett a Nemzeti Választási Bizottsághoz: „A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 148. § (3) bekezdésének értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi szkíta kisebbséghez tartozunk, és a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk. Kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy a nemzetiségi törvény alapján a szkíta népcsoportot ismerjék el nemzetiségként és a hivatkozott törvény 1. számú mellékletében a Magyarországon honos nemzetiségek felsorolását a szkíta nemzetiséggel egészítse ki.”
A kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság 2025. augusztus 13-án meghozott 40/2025. számú határozatával hitelesítette, mely döntés jogorvoslat hiányában 2025. augusztus 28-án jogerőre emelkedett. Az aláírásgyűjtésre nyitva álló határidőt követően meghozott, az aláírás-ellenőrzés eredményéről szóló 14/2026. számú NVB-határozat 2026. február 3-án emelkedett jogerőre. A kezdeményezés H/13580. számon a Ház honlapján valamennyiünk számára megismerhető. A kezdeményezésről az Országgyűlés későbbi ülésén dönt.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy Pócs János országgyűlési képviselő úr mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítvány érkezett (Dr. Vadai Ágnes: Csak nem?) 2026. február 5-én 17.Bpk.848/2025/5-I. számon a Szolnoki Járásbíróságtól, rágalmazás vétsége miatt indított ügyben. Ez megvizsgálásra elnöki jogkörben átadásra került a Mentelmi Bizottságnak.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés 2026. évi tavaszi ülésszakának javasolt munkarendjével kapcsolatban a Házbizottság múlt heti ülésén nem alakult ki konszenzus, ezért az országgyűlési törvény 13. § (6) bekezdése értelmében a munkarendről az Országgyűlés dönt. A javasolt munkarendet képviselőtársaim a honlapon már megismerhették. Kérem, valamennyien foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépben. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a 2026. évi tavaszi ülésszak javasolt munkarendjét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a munkarendet 116 igen szavazattal, 30 nem szavazat ellenében és 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Tájékoztatom önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány benyújtotta a tavaszi ülésszak törvényalkotási programját, melyet az érdeklődők szintén az informatikai hálózaton ismerhetnek meg.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendről, az ülés időtartamáról, a felszólalási időkeretekről az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a napirendi ajánlást. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Ez látható többség. Ellene? (Nincs ilyen jelzés.) Tartózkodott? (Nincs ilyen jelzés.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége elfogadta a javasolt napirendet.
Tisztelt Ház! Házbizottsági egyetértés hiányában az elnöki jogkörben előterjesztett indítvány alapján most előterjesztések bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Igazságügyi Bizottságot az „Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2024. évi tevékenységéről” címmel benyújtott, B/13303. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 117 igen szavazattal, 36 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett a határozathozatalra felkérte.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Fenntartható Fejlődés Bizottságát a „Beszámoló az Országgyűlés részére a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2021. évi működéséről” címmel benyújtott, B/13386. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 118 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett a határozathozatalra felkérte.
Tisztelettel kérdezem az Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Fenntartható Fejlődés Bizottságát a „Beszámoló az Országgyűlés részére a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2022. évi működéséről” címmel benyújtott, B/13387. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 117 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte a határozathozatalra.
Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Fenntartható Fejlődés Bizottságát a „Beszámoló az Országgyűlés részére a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2023. évi működéséről” címmel benyújtott, B/13388. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 118 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte a határozathozatalra.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem önöket, hogy felkérik‑e a kijelölt Fenntartható Fejlődés Bizottságát a „Beszámoló az Országgyűlés részére a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2024. évi működéséről” címmel benyújtott, B/13389. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 118 igen szavazattal, 36 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett felkérte a határozathozatalra.
Most kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Közbeszerzési Hatóság 2025. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről” címmel benyújtott, B/13505. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 117 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte a határozathozatalra.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Országgyűlési beszámoló 2025” címmel benyújtott, B/13459. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 118 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte a határozathozatalra.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Gazdasági Bizottságot a „Gazdasági Versenyhivatal tevékenységéről 2025” címmel benyújtott, B/13554. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 117 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül felkérte a határozathozatalra.
(16.30)
Tisztelt Országgyűlés! Most a további határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Soron következik a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/13184. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/13184. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 126 igen szavazattal, 11 nem szavazat ellenében, 18 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a Kúria elnökének a Kúria 2024. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámolója elfogadásáról szóló H/12746. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/12746. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 118 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2024. évi beszámolójának elfogadásáról szóló H/13182. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/13182. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 118 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik az ügyészség 2024. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/12745. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/12745. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 118 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik az Állami Számvevőszék 2024. évi szakmai tevékenységéről, az intézmény működéséről és gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/13105. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a 13105. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 115 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most soron következik a Magyar Nemzeti Bank 2024. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról szóló H/12849. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/12849. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 116 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Köszönöm megtisztelő együttműködésüket. A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk.
(Szünet: 16.34-16.37
Elnök: dr. Latorcai János
Jegyző: dr. Szűcs Lajos)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés