GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, a már múlt héten látott nemzetközi találkozók után, illetve Kapitány Istvánnak a TISZA Párthoz történt csatlakozását követően senkinek nem lehet olyan illúziója, hogy azok a közteherviselési szabályok, amelyeket a polgári kormány vezetett be, és amelyek azzal jártak az elmúlt másfél évtizedben, hogy a közteherviselésből jelentős részt a nagy multinacionális cégek vállalnak, nem maradhatnának fenn egy kormányváltás esetén. Ez pedig azzal járna, hogy akkor az adórendszer többi eleme sem tartható fenn, tehát a családi adókedvezmények, az adómentességek az édesanyák számára, illetve önmagában a nemzetközi összehasonlításban is rendkívül kedvező, alacsony, egykulcsos személyi jövedelemadó.
Ismerjük is ezzel kapcsolatosan a TISZA valódi terveit, nem azért, mert nyilvánosságra hozták, hanem mert kiszivárogtak, ez pedig a brutális adóemelés programja. Valóban, ha a multikat a közteherviselésbe nem vontuk volna be, akkor a magyar államnak máshonnan kellett volna beszedni ezt a pénzt, a TISZA azonban arra szerződött, hogy ezeket a pénzeket máshonnan, a magyar adófizetőktől szedjék be, a multikat pedig mentesítsék, és erre szerződött nagy valószínűséggel a korábbi Shell-vezér is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés