DR. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan az előttem elhangzó felszólalásokban is már hallhattuk, a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint az Üzbég Köztársaság közötti megerősített partnerségi és együttműködési megállapodás és mellékletei kihirdetéséről, azok hazai jogrendbe történő átültetéséről szól.

A jelen megállapodás váltaná fel a korábbi, 1999-es partnerségi és együttműködési megállapodást, fokozva ezzel az Európai Unió és így hazánk politikai és gazdasági szerepvállalását a dinamikusan fejlődő közép-ázsiai térségben.

(14.10)

A megállapodásnak köszönhetően hatékonyabbá válna az együttműködés Üzbegisztánnal. A politikai párbeszéd intézményesítése segíti a kapcsolatok elmélyítését, az érintett harmadik állam demokratikus fejlődését is.

A megállapodás számos fontos együttműködési területet érint, többek között például a kereskedelmet, a beruházást vagy az energiaügy kérdéseit is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A megállapodás kiemelt szerepet tölt be mind a politikai, mind a gazdasági kapcsolatokban az Unió és így hazánk számára, ezért a KDNP frakciója támogatja a törvényjavaslatot, ezzel a megállapodás törvényben való kihirdetését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokban.)

Forrás: parlament.hu