DR. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Államtitkár asszony és drága képviselőtársam elmondta a részleteket. Én azt gondolom, hogy itt a megállapodás szempontjából még talán fontos kiemelni a személyi, területi és időbeli hatály vonatkozásában az útlevelek érvényességére vonatkozó feltételeket, továbbá hogy maga a megállapodás rendelkezik a belépés megtagadásának, valamint a megállapodás felfüggesztésének lehetőségéről is.
Ahogy államtitkár asszony és képviselőtársnőm is elmondta, rendkívül virágzó diplomáciai kapcsolatokról beszélünk az elmúlt bő 30 évben. Fontos az is, hogy a megállapodás azért is jöhet létre ilyen formában, mert a szaúd-arábiai királyságbeli állampolgárok kapcsán nem merült fel súlyos biztonsági, bűnügyi vagy illegális migrációs kockázat. Továbbá a megállapodás nem érinti a Magyarország európai uniós tagságából fakadó jogokat és kötelezettségeket, valamint a jogosult személy minden tekintetben köteles tiszteletben tartani a fogadó állam törvényeit és egyéb jogszabályait.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen törvényjavaslat elfogadása a megállapodás kihirdetésével hozzájárulna a két ország kapcsolatainak további elmélyítéséhez, ezért a KDNP támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés