ILLÉS BOGLÁRKA külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönetet szeretnék mondani képviselőtársaimnak, a KDNP és a Fidesz felszólalójának, vezérszónokának, hogy támogatásukról biztosították ezt a javaslatot, és külön szeretném megköszönni, hogy a felszólalásaik során kitértek a kétoldalú kapcsolatokban bekövetkezett fejlődésre, arra a dinamikára, amely akár a beruházások, akár a gazdaság, a kereskedelem vonatkozásában egyértelműen tetten érhetők.
(14.20)
Hangsúlyozni szeretném, és szeretném aláhúzni, hogy a két ország közötti együttműködés pragmatikus alapon áll, és mindkét fél számára ‑ ahogy elhangzott ‑ konkrét gazdasági eredményekben is mérhető konkrét gazdasági eredményeket láthatunk az együttműködés mögött. Az elmúlt időszakban mind a turizmus, mind a légi közlekedés területén olyan fejlesztési, fejlődési lehetőséget tudtunk elérni, úgy gondolom, amely további lehetőséget nyit az országaink közötti együttműködésre.
Mi abban bízunk, hogy a jelen megállapodás, a jelen törvényjavaslat is azt a célt tudja elősegíteni és szolgálni, hogy a politikai párbeszéd rendszerességén, az eddigi együttműködési területeken túl úgy tudjuk szorosabbra fűzni és adminisztratív terhektől mentesebbé tenni ezt a kapcsolatot, hogy ezt a pragmatikus, kölcsönös tiszteleten és közös érdekek talaján álló együttműködést tovább tudjuk erősíteni. Bízom benne, hogy a vitától távol maradó képviselők is a támogatásukról tudják majd biztosítani ezt a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés