ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 4. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Ház! Ma is szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk hunyt el.
Figler János a rendszerváltoztatás utáni első szabad országgyűlési választásokon az MDF jelöltjeként Tolna megye 2. számú választókerületében szerzett mandátumot, és egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt az Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság munkáját segítette. Politikai tevékenysége mellett református lelkészként szolgált. Életének 76. évében hunyt el.
Vincze László az 1998. évi országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt színeiben indulva Csongrád megye 2. számú választókerületében szerzett mandátumot. Később a Fidesz jelöltjeként a 2002-es, 2006-os és 2010-es választásokon is bizalmat kapott a térség választóitól. Az Országgyűlés több bizottságának is tagja volt, köztük az Ifjúsági és Sportbizottság, az Oktatási és Tudományos Bizottság, a Kulturális és Sajtóbizottság, illetve a Fenntartható Fejlődés Bizottsága munkáját segítette. 2002 és 2006 között az Országgyűlés jegyzői tisztségét is betöltötte. Csongrád városért végzett lelkiismeretes munkáját Csongrád Város Önkormányzata 2014-ben Pro Urbe díjjal ismerte el. Életének 75. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A jelenlévők egyperces néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.
Tisztelt Országgyűlés! Most megkezdjük a napirend előtti hozzászólások sorát. Elsőként Szabó Timeának adom meg a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés