MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ahogyan az imént említettem, Ukrajnával kapcsolatban tényekkel állunk szemben. Amikor a magyar-ukrán viszonyt megvizsgáljuk, az első ilyen tény, hogy leállították a Barátságot, a második ilyen tény, hogy megfenyegették a miniszterelnököt, a harmadik tény pedig az, hogy az ukrán vezetés teljesen nyíltan vállalja, hogy érdeke a magyarországi kormányváltás. Tehát nyilatkozatok hangzanak el ezzel kapcsolatban.

Na most, ha a magyarországi olajellátást veszélyeztetve leállították a Barátság vezetéket, akkor ezen túl mire nem lehetnek képesek? Gyakorlatilag blokád alá vonták Magyarországot, a blokád pedig nemzetközi jogi értelemben agressziónak minősül. Tehát Magyarországot egy külső agresszió érte jogi értelemben is. Ehhez képest az Európai Unió a füle botját nem mozdítja, néhány gyenge ejnye-bejnyén felül semmire nem futotta nekik Ukrajna irányába, miközben ők maguk, ahogy szintén szó volt róla, a nyugat-európai országok nyakló nélkül vásárolják az orosz LNG-t, egészen addig, amíg megtehetik, ugyanis az Európai Unió a legjobb ütemérzékkel néhány héttel ezelőtt elrendelte, hogy 2027-től mindenfajta gázkereskedelmet az oroszokkal be kell szüntetni, egy olyan időpontban, amikor látjuk, hogy mi történik a Közel-Keleten, és nagyon régen nem látott válság van a globális olajpiacon.

Ennyire érti az Európai Unió a világot, ennyire tudja olvasni a nemzetközi politikát, ennyire veszik komolyan a nagy nemzetközi partnerek az Uniót, hogy az Unió még a jelenlegi válságot sem tudta néhány hetes távlatban előre jelezni. Mit várhatunk akkor egy olyan európai uniós vezetéstől, amelyik, ahogyan szintén képviselő asszony kitért rá, csak ímmel-ámmal mondogat oda Kijevnek, és nem sokat. Csak magunkra számíthatunk, és az előbb felsorolt intézkedésekkel meg fogjuk védeni a magyar családokat, megvédjük a magyar energiaszuverenitást és az ország békéjét. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu