DR. FÓNAGY JÁNOS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a támogató felszólalásokat. Jómagam is úgy ítélem meg, hogy a magyar társadalom jelenét és jövőjét alapvetően az a gazdasági erő fogja tartani, amelyről a mai törvényjavaslat szólt.
Csak példaképpen mondom, hogy az Egyesült Államokban, amely a világ vezető gazdasági hatalma, a foglalkoztatottaknak nem egészen 20 százalékát biztosítják a nagyok, tehát a General Electric, a U.S. Steel vagy a General Motors; több mint 80 százalékát a mikro-, kis- és középvállalkozók adják. Ez azt jelenti, hogy mind a gazdaságban, mind a foglalkoztatásban a kisvállalkozói szektor szerepe meghatározó.
Meggyőződésem, hogy társadalmunk stabilitásában is meghatározó szereplővé válik, hiszen ez az, amely a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben ugyan lassan, de ma már ‑ és a mai törvénytervezet vitája is azt mutatja ‑ egyre inkább meghatározóvá válik az, hogy egy alapvetően alkalmazotti társadalomból hogyan válik egy gazdaságilag aktív gazdaságban szereplőként és alanyként is részt vevő társadalommá az ország. Meggyőződésem, hogy ez a jelenünk és a jövőnk egyik legfontosabb záloga és biztosítéka.
Ezért még egyszer megköszönöm a támogatást, és kérem, hogy ennek megfelelően az önök előtt lévő javaslatot megszavazni szíveskedjenek. Köszönöm a lehetőséget, elnök asszony. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés