HALÁSZ JÁNOS, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Rövidebb leszek. Tisztelt Ház! Lezárult a vita. A vitában meglepetések nem értek bennünket.
Köszönöm szépen Farkas Örs államtitkár úrnak az alapos, tisztázó és józan hozzászólását. Nagyon köszönöm Sas Zoltánnak, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének, hogy értően szólt hozzá, és érti, hogy miről van itt szó. És hát, Arató Gergelyről itt vita alakult ki, de hát nem véletlenül: ő a régi DK-s, zagyva fröcsögést folytatta csak, erre képes. Tudjuk azt, hogy ilyenek.
És amiről ez a vita most meggyőzött bennünket, az újra csak az, hogy a baloldali pártokra, akik egyébként a TISZA Párt szekerét tolják, nem lehet számítani. Nem lehet rájuk számítani akkor, amikor a hazáról van szó, amikor a magyar érdekek megvédéséről van szó.
Ők minden ügyben, egyébként ebben az ügyben is, úgy látom, hogy az ukránok pártján állnak. Ezt ez a vita bizonyította a számomra. Mi velük szemben a magyarok oldalán állunk, és Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek védelmében ezt a zűrös ügyet is tisztázni fogjuk. A törvényjavaslat ezt teszi lehetővé, és remélem, meg is szavazza a tisztelt Ház hamarosan. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés