DR. RUSZIN-SZENDI ROMULUSZ honvédelmi miniszter: Köszönöm szépen. Tök jó, hogy valamiben egyetértünk. (Derültség.) Meggyőződésem, hogy ez fog igazából előrevezetni minket.
Valóban, nekem az a tapasztalatom, hogy a szülők és a gyerekek is, akik bekerülnek ebbe a programba, szeretik. Ezt aláhúzza például, hogy a nyári táboraink nagyon gyorsan betelnek. Tehát nemcsak iskolaidőben, hanem a nyári szezonban is tolonganak a gyerekek azért, hogy kipróbálják magukat mundérhoz közeli állapotban.
Úgyhogy ezt mindenképpen meg fogjuk tartani, mindenképpen szeretnénk növelni. Természetesen, még egyszer szeretném aláhúzni, mielőtt megint megvádolnak a sorkatonaság bevezetésének ígéretével: önkéntes alapon. És az a legfontosabb, mert mi, magyarok már százszor bizonyítottuk, hogy ha önként akarunk, akkor mindent el tudunk érni.
És nagyon büszkék lehetünk a kadétjainkra. Még egyszer: folytatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiból. ‑ Szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés