GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is szívből gratulálok önnek, és jó egészséget kívánok a munkájához!

Tisztelt Miniszter Asszony! A mai napon az Országgyűlésben már elhangzott a nemzeti minimum témája. Hadd toldjuk meg még egy üggyel a nemzeti minimumot, hiszen „A kistelepülések fejlesztése, a vidéki életminőség javítása és a falvak népességmegtartó erejének növelése Magyarország hosszú távú jövője szempontjából stratégiai fontosságú kérdés.” ‑ ahogy azt a bizottsági meghallgatáson ön is elmondta.

A „Magyar falu” program az elmúlt években bizonyította a sikerét, ahogy azt szintén megerősítette ön a bizottsági meghallgatáson. A kistelepüléseken nagy számban újulhattak meg intézmények, utak, orvosi rendelők, kisboltok és közösségi terek, kézzelfogható segítséget nyújtva a vidéki lakosságnak. A program töretlen népszerűségét és szükségességét hűen tükrözi, hogy az 5 ezer fő alatti kistelepülések önkormányzatai és civil szervezetei a legutóbbi pályázati kiírások alkalmával is hatalmas elszántsággal és felkészültséggel nyújtották be igényeiket, amelyek összesített értéke meghaladja a 27 milliárd forintos rendelkezésre álló keretösszeget. Ezek a források helyben fontos fejlesztések megvalósítását szolgálják: utak, járdák felújítását, valamint a helyi közösségi infrastruktúra modernizálását.

A kistelepülési polgármesterek és a falvakban élő állampolgárok jogos elvárása, hogy a benyújtott pályázatok mielőbb elbírálásra kerüljenek, hiszen a beruházások előkészítése és a kivitelezési munkák időbeli ütemezése szorosan függ a támogatói döntések ütemezésétől. A pályázati döntések azonban a mai napig egyelőre nem kezdődtek meg, nem születtek meg. A kistelepülések fejlődése nem torpanhat meg, a falvakban élő emberek nem szenvedhetnek hátrányt az esetleges adminisztratív késedelmek miatt.

Mindezekre tekintettel kérdezem miniszter asszonyt: mikor kezdődik meg a „Magyar falu” program keretében benyújtott, a kistelepüléseket érintő 27 milliárd forint keretösszegű pályázatok elbírálása? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz-KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu