DR. BÓDIS PÉTER igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Nem szeretném húzni az időt, csak három gondolat. Ahogyan említettem az expozémban is, az előttünk fekvő törvényjavaslat nagyon rövid, egyértelmű: az angolul ICC, tehát a Nemzetközi Büntetőbíróság szervezetében történő maradásunkat szolgálja. Nem véletlenül volt Magyarország az alapító 127 tagállam egyike, én azt gondolom.
Ezzel az előttünk fekvő törvényjavaslattal Magyarország egyrészt kifejezi azt is, hogy elítéli a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűncselekményeket, és ez a törvényjavaslat lehetőséget nyújt arra, hogy Magyarország továbbra is ennek a nemzetközi közösségnek a tagja maradjon. Az utóbbi időben sajnos eltávolodtunk nemcsak európai, hanem nemzetközi szervezetektől is.
Úgyhogy én továbbra is arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezen törvényjavaslatunkat támogassák és fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps a TISZA soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés