GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Először is engedje meg, hogy gratuláljak önnek, és jó egészséget kívánjak a munkájához!

Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt időszakban egy súlyos kormánypárti nyilatkozat hangzott el a sajtóban, miszerint önök korlátozni szeretnék a települési polgármesterek újraválaszthatóságát visszamenőleges hatállyal: azok a polgármesterek, akik két önkormányzati ciklust már betöltöttek, már nem indulhatnának újra a település vezetéséért, és ez azért felvet néhány kérdést.

Ha egy polgármester újraválaszthatóságát önök adminisztratív eszközökkel megakadályozzák, akkor az nyilvánvalóan egyrészt az adott személynek, az adott településvezető passzív választójogának a korlátozása. Ezzel együtt azonban az adott településen élő választópolgároknak, még ha indirekt módon is, de az aktív választójogát is korlátozná egy ilyen döntés. Hiszen, ha egy választópolgár ‑ hangsúlyozom, hogy függetlenül pártszínektől, nagyon sok példát tudnánk erre mondani ‑ elégedett a településvezető munkájával, akkor hiába szeretné, hogy az adott település vezetője folytatni tudja a település fejlesztését, rá már nem adhatná le a szavazatát. Ez azt jelenti, hogy önök nem bíznak a választópolgárok bölcsességében, nem bízzák rájuk a megfelelő döntést, és a törvény erejével írnák felül az ő bölcsességüket, feltételezve magukról azt, hogy önök jobban tudják, hogy ki alkalmas és ki lenne jó településvezetőnek Magyarország több ezer településén, a kistelepülésektől egészen Budapest fővárosig bezárólag.

Az ön frakciójából érkező javaslat ráadásul azért is veszélyes, mert felmerülhet az a sajnálatos álláspont, hogy számos településen nem lesznek, vagy nem alkalmas jelöltek lesznek a választásokon polgármesterjelöltként, és bizony ez akár alkalmat is teremthet a kormányzó erőknek arra vonatkozóan, hogy ha hosszú távon a települések vezetés nélkül maradnak, akkor a jelenlegi önkormányzati autonómia korlátozására vonatkozó javaslat akár átszaladhat egy önkormányzati autonómiát megszüntető javaslatba is.

Ennek fényében kérdezem tisztelt miniszter asszonyt, hogy ön támogatja‑e a polgármesterek újraválaszthatóságát korlátozó kormánypárti javaslatot. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu