KÁRMÁN ANDRÁS pénzügyminiszter: Igen, köszönöm szépen. Biztosíthatom képviselő urat és a parlamentet arról, hogy programunknak megfelelően a jövőben az adóváltoztatásokat valódi, érdemi konzultációval kívánjuk előkészíteni. Meg akarjuk hallgatni minden érintett véleményét és a végső döntéseknél figyelembe fogjuk venni. Számítok nyilván a képviselők javaslataira és módosításaira is itt az Országgyűlésben.
Én azt gondolom, hogy az új kormány adópolitikájának egyik fő alapelve, hogy kiszámítható módon kívánja az adórendszert változtatni, és be kívánja vonni az érintetteket az előzetes egyeztetésbe, és a megváltozott szabályokhoz kellő felkészülési időt is kívánunk hagyni a vállalkozások részére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés